.

HISZEM, HOGY A HÉTKÖZNAPOK MÓKUSKEREKÉN TÚL IS
VAN ÉLET!

Biztosan neked is van egy régóta dédelgetett álmod, ami, ha eszedbe jut, azt mondod: 

„De jó lenne végre valóra váltani!”

Hogyan lehet több lábon állni.

KÖNYVELŐKÉNT, ADÓTANÁCSADÓKÉNT mindig is kerestem az olyan lehetőségeket, amivel olyan bevételt tudok generálni magamnak, amit nem tudnak elvenni, ami folyamatos, stabil, hosszú távú, és ami nem lehet kevesebb a jövő hónapban úgy, hogy ne kelljen érte minden áldott nap hajnaltól késő estig ott lenni.

Üdvözöllek, Somorjai Éva vagyok. Munkámból kifolyólag azt látom, hogy egyre többen és többen keresgélnek  otthonról végezhető munkát, vagy szeretnének egy szabad vállalkozást felépíteni, vagy pedig úgy mint én, sokan a főállásuk mellett egy otthonról végezhető online munkában gondolkodnak, ezzel felépíteni egy második lábat, ami biztonságot ad, amire majd lehet támaszkodni ha valami baj van. 

Sokáig kerestem mire megtaláltam a SunMoney Solar Grop céget, amibe megtaláltam ezt a lehetőséget. Azt gondolom, hogy ha te is alkalmazottként dolgozol, vagy vállalkozó  vagy,  akkor nem árt ha van egy olyan rendszered, ami biztosítja neked a több lábon állást. 

Ami számodra ebből érdekes lehet az az, hogy keresem azokat a hölgyeket, édesanyákat, urakat, aki hozzám hasonlóan fel akarnak építeni egy második lábat, akik megtapasztalták már azt az érzést, hogy elegük volt a hétköznapok helytállásából és vágynak valami extrára, valami pluszra, ahol megmutathatják önmagukat, ahol több pénzt tudnak keresni, ahol sikereket tudnak elérni, ahol fontossá válnak.

Hogyha te is ezek közé tartozol, ha szeretnél a mókuskerékből kilépni, ha szeretnél megújulni, egy második lábat felépíteni, több pénzt keresni, akkor kattints "JELENTKEZEM" gombra, töltsd ki az űrlapot, légy elérhető,  és én személyesen felveszem veled a kapcsolatot, és átbeszéljük további lépéseket. 

>>>JELENTKEZEM<<<

 

Ha pedig több információra van szükséged, olvass tovább  🙂 ↓↓↓

 

MAGADRA ISMERSZ? ↓

Ki sem látsz a munkából, és mégsem keresel többet?

Találkoztam gyermekét egyedül nevelő anyukával, akinek elege lett, hogy megalázó bérért kell dolgoznia, hogy gyermekeinek nem tudja megadni amit szeretne: a jobb életkörülményeket, az új ruhákat, a játékokat, ami most elérhetetlen az árak miatt. Aki még azt mondta:

"Gyakorlatilag minden szabad percemet azzal töltöm, hogy kitaláljam, hogyan álljak a saját lábamra."

Érdekel hogyan lehet napelemből pénzt keresni, úgy, hogy nem a házad tetején van, hanem egy napelem parkban?
Beszélgettem egy ”hagyományos” vállalkozóval, aki azt mondta: Felemészt a felelősség, a stressz, a kiszolgáltatottság, a körbetartozás, adóhivatal, inkasszó, a bankok. Nincs megállás, állandó pörgés van. 

Hiányzik az élet, hiányzik a családom.

Eldöntöttem. Soha többé nem fogok egy lábon állni.

Érdekel hogyan lehet napelemből pénzt keresni, úgy, hogy nem a házad tetején van, hanem egy napelem parkban?

Egy nyugdíj előtt álló hölgynek pedig az volt a legégetőbb gondja, hogy képes lesz-e nyugdíjba menni? Vajon elég pénzt tett félre? Vajon elég lesz-e a nyugdíja a megélhetésre? Azt kérdezte: El kell adnom majd a házamat? Nem mehetek el majd nyaralni az unokáimmal? Sóvárogva nézem majd a külföldi nyugdíjasokat, akik bebarangolják a világot?

Na ne már, hogy a gyerekek segítségére szoruljak? Pedig az egész életemet végig dolgoztam.

Ha alkalmazottként nem keresel annyit, amiből jól élj!

Klaudia külföldön él, távol a családtól, segítség nélkül, így még nehezebb a családi élet és a munka összeegyeztetése. Azt mondta, hogy nem akarta, hogy bébiszitter nevelje fel a kisfiát, ezért úgy döntött, hogy teljesen átalakítja az életét.

"Szeretném megmutatni, hogy igenis lehetséges külföldön,  a semmiből vállalkozást építeni úgy, hogy a

gyerekemre szánt idő soha nem szenvedhet csorbát.

Olyan lehetőséget keresek, ahol  egyszerre lehetek édesanya, feleség és üzletasszony."

VÁLTOZTATNÁL?

Valaki azt mondta nekem: "ADDIG ÉPÍTSD FEL A MÁSODIK LÁBAD, AMÍG VAN FŐÁLLÁSOD"

Pont emiatt dolgoztam ki a saját stratégiámat, amiből több csatornából áramlik a pénz.

El is neveztem „TÖBB CSATORNÁS JÖVEDELMI RENDSZER"-nek. 

Azért választottam ezt a nevet, mert a legelső és legfontosabb dolog, amit megtanultam a vállalkozással kapcsolatban, hogy mindig több lábon kell állni, és mindig keresni kell az új lehetőségeket akkor is, ha látszólag éppen nagyon jól mennek a dolgok. Ez ugyanis bármelyik percben megváltozhat.

Ha több lábon állsz, akkor valamiből mindig jönni fog a pénz.   Érdekel?

ELSŐ LÉPÉSKÉNT ISMERJ MEG MINKET...

1. ISMERD MEG A SUNMONEY-T AKI CÉGES OLDALRÓL TÁMOGATJA MEG AZ ELHATÁROZÁSODAT!

SunMoney Solar Group Közösségi Naperőmű Társaság. Naperőművei különböző országokban villamos energiát termelnek. A megtermelt energiát értékesítik más cégek, vagy közművek részére, és ebből származik a te bevételed is. A Közösségi Naperőművek működése pedig úgy néz ki, hogy te ezekbe a Naperőművekbe különböző csomagokat vásárolhatsz. Pl. A Solar csomag folyamatosan energiát termel egy távoli naperőműben, megújuló energia forrást használva.

Miért jó neked?
Mert passzív jövedelem 25 éven át, miközben védjük a környezetet és másokat is hozzájuttatunk zöld energiához. És azért 25 év, mert a napelemet gyártó cég 25 év teljesítmény garanciát vállal. (Videó hossza: 1,30 perc)

2. NÉZZ MEG EGY VIDEÓT a legújabb KÖZÖSSÉGI NAPERŐMŰ LÁTOGATÁSRÓL!
(A videó hossza 2,32 perc.)

Ez az egyik naperőmű, ami termeli a közösségünknek az áramot és a pénzt. FÉLMILLIÓ WATT!  Ilyen és ehhez hasonló naperőművek biztosítják nekünk a több szabadidőt és a passzív jövedelemet.

Közösségünk olyan  értékteremtő termelő eszközre épül (napelem) amely folyamatosan áramot termel.
Amire az egész világnak szüksége van, aminek értéke van, újra és újra fizetnek érte, újra termeli önmagát, és folyamatos bevételt biztosít neked, nem kevesebb mint 25 évig.

Akarsz ebből jövedelemhez jutni? Itt veheted fel velem a kapcsolatot a leggyorsabban:   https://www.facebook.com/somorjaieva.seva

3. ISMERD MEG A CSAPATOT!

Nézd meg a videót arról, hogy mit jelent nekünk a Sunmoney.

Sunmoney pénz és környezetvédelem, Stabilitás, Szerelem, Misszió,
Sunmoney a jövő és biztonság,
Sunmony egy remek beruházás, Zöld energia és egy csomó pénz,
Sunmoney nemzetközi közösség és üzlet, A szabadság, a nap, a napsütés,
Lové............

De inkább nézd meg a videót...:)

NÉZD MEG, HOGYAN LEHET A NAPELEMBŐL PÉNZT KERESNI ÚGY, HOGY NEM A HÁZAD TETEJÉN VAN,
HANEM EGY NAPELEM PARKBAN

Most lehetőséged van pénzkeresésre használni, a már letelepített és működő Nemzetközi Közösségi Naperőmű Programot.

 

3 csomag segítségével 25 évre tehetsz szert jövedelemre, a két legnépszerűbb üzleti trend a megújuló energia és a kriptovaluta bányászat segítségével. 

 

+ 1 bónusz, egy WEBÁRUHÁZ.  A környezettudatos vásárlók webáruháza, ami attól különleges, hogy passzív jövedelmet tesz a zsebedbe, azért amiért ott vásároltál.

 

#1. SOLAR CSOMAG ( 2 eurótól)

Hogyan tudod kitermeltetni a saját rezsidet a napelem parkban?
Solar csomag (napelem csomag) jogosít arra, hogy a  megvásárolt wattmennyiség alapján solar jogdíjat kapj a bevételből, 25 évig /havonta....

A nap mindig süt, és te mindennap pénzt keresel vele.
sunmoney, sunmoneyonline, kriptovaluta, napenergia, befektetés, naperőmű, napelem, megújuló napenergia hasznosítás, sunmining, passziv jovedelem, internetes penzkereses, környezetvédelem, közösségi, bányászat
Napelem csomagokat már 2 eurótól tudsz vásárolni, egészen 85 000 euró értékben ki tudod választani a SAJÁT TERMELŐ EGYSÉGEDET.

Akár havonta is tudsz vásárolni, havonta tudod gyűjteni a KINCSET ÉRŐ WATTOKAT.

Hogy mennyit termelnek a KINCSET ÉRŐ WATTOK.... (napelem csomagok)

A 2018 évi átlag: 8,121 %

8,121 %-ot  kapott PASSZÍVAN minden egyes tagunk, akiknek napelem csomagja volt a napelem parkokban. Azt gondolom, hogy nincs az a banki kamat, ami versenyezni tudna vele.

#2. SUNMINING kritptovaluta bányászati csomag (1 eurótól)

Jelenleg nem rendelhető! Betelt!

Napelemparkjaink folyamatos bővítése mellett új üzletágakból is tudunk részesedni, ilyen a Blockchain piac, mely egyértelműen a jövő üzlete!

Sunmining kriptobányász csomag jogosít arra, hogy a megvásárolt közösségi kriptobányász csomagod alapján mining díjakat kapj a bevételből, 2 évig / havonta... 

A nap mindig süt, és te mindennap pénzt keresel vele.
www.napeormu.info

Sunmining kriptobányász csomagot, már 1 eurótól tudsz vásárolni. (Kriptovaluta bányász csomagot, csak üzleti csomaggal rendelkező partnereink tudnak vásárolni.)

Olyan kriptobányászat folyik a Sunmoney-nál, ahol saját naperőműből oldják meg a bányász gépek üzemeltetését.

A minimalizált költségeknek és az  ingyen áramnak köszönhetően, sokkal de sokkal profitábilisabb a kriptovaluta bányászat. A nulla áram számla kulcsfontosságú a kriptovaluta bányászás magas profitjaihoz.

Továbbá még azért is különleges, mert megkíméljük és megvédjük a környezetünket azzal, hogy nem úgy használjuk fel az energiát, hogy bedugjuk a konnektorba a gépeket, hanem saját naperőművekből megy a termelés.

#3.  COMMUNITY üzleti csomag (150 eurótól)

Vásárolj üzleti csomagot, ha gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne otthonról dolgozni.  Te tervezed meg a napodat, és olyan jövedelemre teszel szert, amivel biztonságban érzed magad, és amibe végre az is beleférhet, hogy magaddal is foglalkozz. 

Hogyan lehet otthonról dolgozni, és pénzt keresni?  3 féle lehetőséged van. Alkalmazottként távmunkában (de nagyon ritka) vagy vállalkozóként magas kockázattal, vagy pedig egy kidolgozott üzleti szisztéma szerint, itt a Sunmoneynál.

A nap mindig süt, és te mindennap pénzt keresel vele.
sunmoney, sunmoneyonline, kriptovaluta, napenergia, befektetés, naperőmű, napelem, megújuló napenergia hasznosítás, sunmining, passziv jovedelem, internetes penzkereses, környezetvédelem, közösségi, bányászat

Ma már trendi online lenni, vásárolni, emberi kapcsolatokat építeni, és sok üzleti vállalkozás megtalálható a világhálón. Nálunk sincs másképp. Mi is a közösségi hálókon keresztül keresünk új tagokat, akiket érdekel a megújuló energia, a környezetvédelem, a közösség építés és még pénzt is akarnak keresni.

Csak nálunk nincs kötelező havi vásárlás, nincs kötelező havi aktivitás, mert a termékünk a termelő eszköz, ezt elvégzi helyettünk. A napelem parkban lévő napelemek folyamatosan termelnek nap mint nap, tőlünk függetlenül. És ebből neked is lehet egy folyamatos havi bevételed, euróban.

Sőt, minden üzleti csomag AJÁNDÉK WATTOKAT is tartalmaz. Mennyit lehet keresni? Az üzleti csomagtól függően 10,15,20,25 vagy 33 % haszonkulccsal tudsz a Sunmoney-ban dolgozni. 

Természetesen ennek a rendszernek van egy oktatási felülete, ahol lépésről-lépésre megmutatjuk, hogy tudod ezt a munkát oneline-ban végezni. Én odavagyok ezért a munkáért. Egy jobb világért dolgozni, versenyképes jövedelemért, ez igazán jó párosítás.

Mi kell hozzá, hogy elkezd? Jelentkezz info(kukac)somorjaieva.hu email címen és légy elérhető. Felveszem veled a kapcsolatot és minden további kérdésedre készséggel válaszolok  és segítek az első lépésekben. Várlak a csapatban.

#Bónusz.  Egy webáruház, ami passzív jövedelmet tesz a zsebedbe azért, amiért ott vásároltál 

SunMoney elindított egy olyan webáruházat, ahol egyszerre tudsz tenni a környezetedért, a föld megmentéséért, és egyszerre tudsz pénzt keresni azzal, hogy vásárolsz a webáruházban.

VÁSÁROLJ KÖRNYEZETTUDATOSAN!

Sunmoney webshopjában már több mint 10 ezer féle termék van. Ezek a termékek nem drágábbak mint máshol, de mégis megvan az a különlegessége, hogy minden elköltött 10 euród után 1 WATTOT KAPSZ AJÁNDÉKBA. Nem pontokat kapsz, amit levásárolhatsz pl. a Tescóban, aztán elfelejted, hogy kaptál valamit, hanem itt wattokat kapsz a vásárlásaid után.

A wattokat bekapcsolják a naperőmű parkba, ami ott neked áramot termel, azt helyetted értékesítik, és ebből lesz a te bevételed is. Tehát 25 évig folyamatosan termeli neked a passzív jövedelmet. Havonta írják jóvá, euróban.

Ahányszor vásárolsz a webshopban 10 euróért, annyiszor fogsz 1 wattot kapni. Vagyis egy termelő eszközt kapsz ajándékba a vásárlásaid után.

Irányíts ide a vásárlásaidat! Gyűjtsd a wattokat! Legyen egyre több és több  wattod, hogy az neked is folyamatosan termeljen. Ezzel nemcsak pénzt keresel, hanem a környezetet is véded.

Ahogy megérkeznek az első eredmények, rögtön felmarkolhatod a nyereségét...
szép, frissen ropogó eurók formájában.
AZTÁN KÉSŐBB PEDIG KITERMELHET NEKED RENDSZERES BEVÉTELT

nyaralás a tengerparton, a sunmoneyval, somorjaieva.hu

EGY NYARALÁSRA
Képzeld el, hogy a tengerparton sétálsz...a bárból kiszűrődő salsa zene ritmusa bekúszik a bőröd alá, és már-már táncra perdíti...a nap sütötte langyos homok simogatja a meztelen talpad...finom koktélt szürcsölve szívod be a tenger sós illatát, ami összekeveredik a kubai szendvics ínycsiklandó illatával...

toparti ház,a sunmoneyval, passziv jövdelemből

EGY TÓPARTI HÁZRA
Ahol végigsétálsz a nappalidon...a nyitott teraszajtón át beszívod a közeli tó kellemes illatával keveredő, tiszta és friss levegőt... a frissen festett falak illata összekeveredik a sziklakertből feléd áradó virágok illatával... ahogy kisétálsz kertbe a fűszálak harsány nótába kezdenek a szél simogató érintésétő

bmv,-sport-cabrio-sunmoney-passziv-jövedelem-naproumi-info-napelempark

EGY ÚJ AUTÓRA
Álmodtál már valaha arról, hogy megvásároltad életed első kabrióját? Milyen az illata? Milyen a színe? Milyen csodásan érzed magad benne? Amikor a párod úgy néz rád, mint 20 évvel ezelőtt... amikor meglátod a szomszéd irigy pillantásait... amikor élvezettel tekersz az úton, a napfény simogatja az arcodat, közben a lejátszóból halk zene szól...

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?
VIDÁM MOSOLYT CSALNA AZ ARCODRA, HA EZEKET MEGKAPHATNÁD?

Sokan vannak, akik ezeket átélték. Ami a különbséget jelenti ebben a pillanatban, hogy Te még a napocska túloldalán vagy. De biztos vagyok benne hogy Te is képes vagy rá. Teljesen mindegy mit csinálsz, hol tartasz, tele van a bukszád, vagy ritkábban hallod a papírpénz susogását.

Nézd meg, hogy mit mondanak azok , akik a SUNMONEY ÜZLETET VÁLASZTOTTÁK 

sunmoney,nygdujas jövedelem, passziv jövedelem

Nyugdíj felé kacsingatva 2 évet adtam magamnak a nyugdíjalap megteremtésére.Ekkor találkoztam a SunMoneyval, és rádöbbentem, hogy célomat akár 1 év alatt is elérhetem. Kevés ilyen lehetőség van. Pénzt keresek. Miközben a saját pénzem biztonságosan és tartós módon gyarapodik, lehetőségem nyílik arra, hogy másokat is pénzhez juttassak. Az is jót tesz az önbecsülésemnek, hogy egy nemes cél szolgálatában állok.
Zsuzsa Máhr

 

sunmoney, péter, passziv jövedelem, internetes pénzkeresés,

A valódi passzív jövedelem ösztönöz  "Saját" naperőművem felépítésében, kihasználva a közösség építő erejét. "Sok kicsi sokra megy" alapelv itt is érvényesül. Lehet, hogy én csak 100 W villamos teljesítményt birtoklok, de az alattam kiépített hálózat össz teljesítménye akár 1-5 GW is lehet. És senkitől nem kíván nagy anyagi áldozatot.

Péter Bahorecz
SunMoney

 

 

sunmoney, passziv jövedelem, online munka, internetes pénzkeresés

Végre egy olyan dologgal foglalkozhatok nyugdíjas éveimben, amit szeretek, ami érdekel.Ja és még fizetnek is érte!

Berg Tiborné Anna

 

 

 

 

 

 

NÉZD MEG, HOGY MIT KAPSZ AZ ÜZLETI CSOMAGOS
REGISZTRÁCIÓD UTÁN

 

1. AJÁNDÉK WATTOK

Minden egyes üzleti csomag ajándék wattokat is tartalmaz!

sunmoney, sunmoneyonline, kriptovaluta, napenergia, befektetés, naperőmű, napelem, megújuló napenergia hasznosítás, sunmining, passziv jovedelem, internetes penzkereses, környezetvédelem, közösségi, bányászat

 

Minden egyes watt kincs önmagában is.
Ezzel nemcsak zöld energiához juttatod a földet,
hanem még extra profit bevételed is származik belőle.
Nem utolsó szempont ez sem, nem igaz?

Hogy mennyit termelnek a KINCSET ÉRŐ WATTOK.... 

A 2018 évi átlag: 8,121 %

Azt gondolom, hogy nincs az a banki kamat,  ami versenyezni tudna vele.

 

2.  EGY VEZETETT KÉPZÉST, online támogatú rendszerrel.

Miért jó ez neked?

Azért mert ezzel pénzt fogsz tudni keresni, mert tudod, hogy mit kell csinálni, hogyan kell csinálni.

 

3.  TAGJA LEHETSZ EGY FANTASZTIKUS CSAPATNAK...

Sunmoney különleges környezetvédelmi program

Együtt dolgozunk azért, hogy megmentsük a környezetet mialatt jövedelemhez is jutunk.

 

3. Tagságodhoz jár még egy titkos Facebook csoport pénzben nem mérhető előnye, ahol segítséget, szakmai támogatást kapsz a haladáshoz.

Sunmoney online csoport a vezetővé váláshoz.

Tapasztald meg te is, hogy milyen egy jó közösséghez tartozni.

 

sunmoenye napelemekre 25 évig garancia passziv jövedelem környezettudatos befektetés

Jut eszembe! Vannak még a GARANCIÁK is...

25 év Teljesítmény- és élettartam garancia napelemekre.

És nem utolsó sorban a naperőműben lévő jogod

eladható...
átruházható...
örökölhető...
visszavásároltatható.

De nyilván nem akarjuk eladni, mert ez NEKÜNK PÉNZT TERMEL, viszont a lehetőséged megvan rá.

Most már tényleg itt a vége, eljött az ideje, hogy dönts:  

Ha akarod...

A 25 évig a passzív jövedelmet, ami a magasba repít...

A solar termelő wattokat, ami kincset ér...

Akkor csatlakozz hozzánk, és kérj  egy csomagot te is.

Kerülj ki az állandó pénzhiány fojtó szorításából, hogy már soha többé ne kelljen aggódnod amiatt, hogy a csőd közelébe kerülsz.

 

passziv jövdelem sunmoneyval 25 évig

Két termelő eszköz...

Passzív jövedelem...

Havi kifizetés...

Környezetvédelem...

SZABADABB ÉLET...

Csatlakozás után ne felejts el megkeresni az  info@somorjaieva.hu email címen,
mert nagyon sokat tudok neked segíteni!

Somorjai Éva

+36-70-327-0575

Köszönöm, ha megosztod!

Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal.